Vadonatúj háziorvosi rendelőket avatott a BENU Budafokon

Oszd meg másokkal!

Desktop
A BENU Magyarország Zrt. felújította a rendelőket

Megújult, megszépült a Káldor Adolf utcai rendelő épülete Budafokon. A BENU Magyarország Zrt. finanszírozásában ugyanis négy újabb háziorvosi rendelőt alakítottak ki az első emeleten. 

December 4-én Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere jelenlétében, ünnepélyes szalagátvágással vehették birtokba a háziorvosok az újonnan kialakított rendelőket, így immáron nyolc háziorvos fogadhatja a budafoki betegeket a modern, korszerűen felszerelt rendelőkben. Az épület felújítását a BENU Magyarország Zrt. végezte el saját költségén. A teljes átépítés több, mint 200 millió forintba került.

Két éve készült el az épületben, a BENU Szentlélek Gyógyszertár mellett, a földszinten négy felnőtt háziorvosi rendelő - szintén a cég finanszírozásában -, most pedig újabb négy helyiséget alakítottak ki emelet-ráépítéssel. A földszintről a háziorvosi rendelés teljes egészében az emeletre költözött, míg helyére, a BENU Szentlélek Gyógyszertár mellé a felnőtt háziorvosi ügyelet került.

A ma már több mint 270 BENU Gyógyszertárat átfogó BENU Magyarország Zrt. a legnagyobb hazai gyógyszertár-hálózatot üzemelteti. A vállalat folyamatosan újítja fel a patikáit és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ahol van a gyógyszertár mellett orvosi rendelő, ott – a betegek kényelme érdekében - legyen a két ellátás között szoros együttműködés. Ennek érdekében komoly beruházásokra került sor az utóbbi években. 

A BENU Gyógyszertárak egységes, vásárlóközpontúan kialakított, modern patikák, melyeket jellegzetessé tesz a lehetőségekhez mérten kialakított, nagy, nyitott és világos eladótér és a gyógyszerkiadók üvegfalának lebontása. A patikák dolgozói és a vásárlók közti kommunikáció így gördülékenyebbé és személyesebbé válhat. A BENU patikák szabadpolcos elrendezésűek, vagyis a betegek szabadon válogathatnak a polcokon sorakozó termékek között. Természetesen szabadpolcon csak olyan készítményeket találunk, melyek nem gyógyszerek (például az egészség megőrzését elősegítő vitaminok, táplálék-kiegészítők, gyógyhatású készítmények, szépség- és bőrápolási cikkek).

A BENU számára nagyon fontos, hogy az ide betérők a kellemes környezetben jól érezzék magukat, szívesen válogassanak a szabadpolcos termékek között. A különböző kategóriák szerint rendezett polcokon mindent kézbe vehetünk, összehasonlíthatjuk az árakat, nyugodtan nézelődhetünk, miközben nem tartjuk fel a többi vásárlót.

Akinek viszont kevés az ideje, válogathat a több ezer termék közül a BENU Online Gyógyszertáron keresztül is otthonról. A kiválasztott termékeket pedig átveheti ingyenesen a megjelölt patikában, de akár házhoz is szállíttathatja őket. Nézzétek meg, érdemes! 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek