Rózsakert Közösségi Ház

1223 Budapest, Dézsmaház u. 33. | +36-20-372-2944, +36-1-362-6260 | http://www.rbk.hu

Oszd meg másokkal!

Gyülekezetünk egy helyi közösség Rózsakertben, Budatétényben. Fő célunk, hogy Isten dicsőségére éljünk, és ebben segítségére legyünk a gyülekezet tagjainak is. Sok mindent megtudhatsz rólunk honlapunkon keresztül, és reméljük, az oldalunkon való barangolás hozzásegít ahhoz, hogy megismerj minket, és kicsit Istent is, akiről tulajdonképpen ez az egész szól...

Gyülekezetünk 1991 októberében jött létre, Budatétényben, a Rózsakerti lakótelep szívében. Létrejöttének elsődleges oka az volt, hogy a Budafoki Baptista Gyülekezet kirendelt néhány családot, hogy hozzanak létre egy a mai kultúrába illeszkedő keresztény közösséget lakóhelyükön, Rózsakertben.

A Rózsakerti Keresztény Közösség nyitott volt mindenkit befogadni, akinek még nem volt otthona egyetlen keresztény felekezetben sem. Az első 10 évben, a kommunista uralom végeztével hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan embereknek mutassuk be Jézus Krisztust, akiknek korábban nem volt módjuk hitre jutni. A más felekezetbe járókat kértük, hogy ne csatlakozzanak hozzánk, hogy a kialakuló új gyülekezet a mai magyar kultúrába ágyazódjék bele, és ne vegyük fel a sok gyülekezetben érzékelhető kirekesztő kulturális jegyeket a nem vallásos társaink felé. Ezért gyakorlatilag nem hívők, főként fiatalok megtérésével szaporodott fel a közösség lelki gondozottainak létszáma mintegy 100 főre. Ma már megjelent a 2. generáció is: szokatlanul ők az első generációs tagok szülei közül valók.

A vasárnapi istentiszteleteken egyszerre 70-100 fő körül vagyunk együtt. A lelki élet a baráti kisközösségekben van. Ezek jobbára élekor és élethelyzet szerint alakulnak. Kezdetben szinte csak fiatalok voltak, ezért különböző nevű 'ifi' csoportok alakultak. Ma már van 'ifi-házas' sőt 'örök-ifi' csoport is, az utóbbiak már nem tinik, de itt mindenki legalább fiatalos. Minden csoportnak férfi és női vezetői vannak. A vezetők rendszeresen találkoznak ima, tanulás és közösség céljából.

10 évvel a kezdés után hivatalosan csatlakoztunk a Magyarországi Baptista Egyházhoz, mert úgy ítéltük meg, hogy a jelenlegi magyar társadalmi kultúrában tartoznunk kell valamely történelmi egyházhoz, hogy feszültség-mentesen tudjunk kapcsolatot teremteni az Isten iránt érdeklődőkkel. Nevünk így Rózsakerti Baptista Közösség lett. A Baptisták a Római Katolikus Egyház után a második legnagyobb létszámú keresztény felekezet a világon. Mivel a baptisták a helyi gyülekezetet tekintik a legmagasabb földi méltóságnak, így a helyi gyülekezetek szövetségekbe tömörülve élik meg egyházi életüket. Magyarországon a reformáció idején eleink, a habán kultúrát terjesztő anabaptisták tevékenykedtek. Az újkori baptisták az 1800-as évek közepétől Németországból terjedtek el hazánkban.

Közösségünk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több ember ismerje meg Isten szeretetét és törődését, amelyet az egyén csak akkor tud élvezni feltétel nélkül, ha újra élő kapcsolatba kerül vele fián, Jézus Krisztuson keresztül.

További információk:

Parkolás:utcán ingyenes

Kapcsolat:

Telefon:+36-20-372-2944, +36-1-362-6260
Email:admin@rbk.hu
Honlap:http://www.rbk.hu
Facebook:http://www.facebook.com/RozsakertKH

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek