Tartósélelmiszer-gyűjtés a katolikus templomokban

Desktop
(fotó: ittlakunk.hu)
Tartósélelmiszer-gyűjtést tartanak jövő vasárnaptól a katolikus templomokban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) erre buzdító körlevelét most vasárnap, nagyböjt második vasárnapján olvassák fel országszerte a katolikus templomokban – írta tájékoztatójában az MKPK sajtószolgálata.

Mint írják, a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek, ezért nem perselygyűjtésre kérik a híveket, hanem arra, hogy „szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához”.

Mint írták, a gyűjtést a jövő heti vasárnapi szentmisékhez kapcsolódóan, illetve az azt követő hétköznapokon tartják, egészen március 30-ig. Az adományokat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

Megemlítették, hogy a korábbi években meghirdetett gyűjtések eredményeképpen családok ezreit tudták segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattak el a rászorulókhoz.

Felhívták a figyelmet arra: telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a hívek a karitász segítő munkájába, ha hívják a 1356-os telefonszámot, mert azzal hívásonként 500 forinttal járulnak hozzá a rászorultak megsegítéséhez.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek