Melyik kerületi szervezetnek ajánljuk az 1%-ot?

Oszd meg másokkal!

Desktop
Kinek ajánlod?

Kerületünkben tavaly a legtöbb adományt - 4,2 millió forintot - a Déméter Alapítvány kapta 1100 felajánlótól. A milliósok táborában van még például 1 127 382 forinttal a Rózsakert Alapítvány. A listát errő a linkről letöltve érhetitek el. Persze vannak olyan kerületben bejegyzett szervezetek is, melyek kifejezetten hazai pályán tevékenykednek - ilyenek például az óvodák, a baráti körök, vagy épp a kerületi sporttevékenységek ügyét segítő alapítványok. A Budafoki Nyolc Évfolyamos Oktatásért Alapítvány például - melynek célja a Kempelen Farkas Gimnáziumban folyó képzés segítése - tavaly 317 felajánlótól 2 775 387 forintot kapott.

Bárki, aki személyi jövedelemadó-bevallást, adónyilatkozatot, vagy egyszerűsített bevallást készít, jogosult arra, hogy az adója összesen 2 százalékát fele-fele arányban egy egyház és egy civil szervezet (illetve néhány állami szervezet) között ossza szét, és így hozzásegítse ezeket a szervezeteket céljaik eléréséhez. Ehhez csupán nyilatkoznia kell az adóbevallás készítése során.

Sokan hibátlanul meg is teszik ezt. Tavaly több mint 13,2 milliárd forint jutott így el a fenti szervezetekhez, jelentős részük történelmi egyházakhoz, de van néhány olyan civil szervezet, amely több tíz vagy akár több száz millió forinthoz jut így évente. (Innen letöltheti azt a táblázatot, amelyben benne van, mely szervezetek, mekkora összeghez jutottak a legutóbb

Vannak, akik nem, vagy hibásan rendelkeznek az adójuk összesen 2 százalékáról. Ez azért gond, mert így sok szervezet elesik összesen többmilliárd forinttól, amivel - elméletben legalábbis - szebbé és jobbá tehetné az életünket. Ezen adózók pénze természetesen nem vész el, bekerül a költségvetésbe, vagyis, ahogy adónk 98 százalékát, ezt a kettőt is az állam költi majd el. Ez nem feltétlenül rossz, de a rendszer célja éppen az, hogy ugyan csak kis hányadban, de magunk dönthessük el, mire költjük a befizetett adónkat. Fontos tehát tudatosítani mindenkiben: döntsön maga az adója kis részének a sorsáról.

További fontos infókat a felajánlás technikai részleteiről a NAV oldalán találtok!

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?