Budafoki diákok vittek ajándékot nagykőrösi sérült fiataloknak

Desktop

Hetek óta gyűjtés folyik Budafokon. Egy nagykőrösi iskola számára gyűjtöttek ruhákat, játékokat, valamint adventi naptárat. Ez utóbbi azért érdekes, mert egy Facebook felhívás hatására magánemberek 1 nap alatt dobtak össze 70 darabot, hogy minden kisgyereknek jusson Nagykőrösön.  Ebbe az iskolába ugyanis enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos, állami gondozott, hátrányos helyzetű gyermekek járnak. A Budai Nagy Antal Gimnázium biológia-kémia szakos tanára idén negyedik alkalommal kezdett bele a gyűjtésbe és ment el meglátogatni az iskolát a gimnázium egyik osztályával.

Szalai Beáta kérdésünkre elmondta, hogy két ok miatt tartja fontosnak ezeket a látogatásokat: az egyik, hogy segítsenek a rászorulókon, a másik – szintén nagyon fontos - , hogy a gimnáziumba járó, sokkal jobb módú gyermekek szembesüljenek azzal, hogy bizony a probléma nem ott kezdődik, hogy ha nem kapja meg karácsonyra a legújabb mobiltelefont. Minden évben látja a gyermekek arcán a döbbenetet és azt, hogy ezeken a dolgokon elgondolkoznak.

A csütörtöki látogatás – az elmúlt évekhez hasonlóan – jól sikerült, a nagykőrösi iskolások kis műsorral fogadták a budafokiakat, akik utána kimentek az udvarra focizni a helyi fiúkkal. 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?