Minden, amit tudni akartál a sonkáról, de nem merted megkérdezni

Desktop

Már csak néhány nap, és itt a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét vasárnapján véget ér a 40 napos böjt, ilyenkor szentelik meg az ételt. Jellegzetes húsvéti eledelünk a sonka, mely a legtöbb magyar háztartás asztalára kerül az ünnep idején. 

 
 
Tudjuk-e azonban, mit nevezünk sonkának? A sonka a pácolt és a füstölt húsok egy csoportjának gyűjtőfogalma, általában azonban a disznó combját vagy lapockáját jelenti.
 
Kétféle módon készülhet: hagyományos vagy gyorsított eljárással. A hagyományos eljárás alatt értjük a hús sóban való pácolását, érlelését, különböző fafajták fölötti füstölését és hideg helyen való szárítását. A hagyományos módon érlelt sonka hónapokig készül, nincsenek benne adalékanyagok, a hús pedig nyers marad. Ilyen például a parasztsonka.
 
Az időigényes eljárást azonban lehet gyorsítani: a gyors érlelésű, úgynevezett gyorspácolt sonkába egyszerűen befecskendezik a páclét. Állományjavítókat is adnak a húshoz, így minőségük gyengébb, hústartalmuk alacsonyabb, áruk olcsóbb lesz.
 
Felvágatlan állapotban nem látható a különbség a kétféle eljárás között, a nyers sonka azonban sötétebb színű, míg a gyorspácolt világosabb. 
 
 
Tudjátok-e, hogyan készül a tökéletes húsvéti sonka? Néhány hasznos – és kipróbált - tanácsot adunk az elkészítéséhez:
  • Nyers, füstölt sonkát vásároljunk hozzá, lehet kötözött is.
  • Alaposan mossuk meg elkészítés előtt.
  • Már a főzés előtti napon áztassuk be hideg vízbe. Annyi vizet használjunk, hogy a víz teljesen lepje el a sonkát. Fél napig nyugodtan ázhat a vízben, de van, aki egy egész napig is benne hagyja. A vizet egyszer-kétszer ki is cserélhetjük, vagyis a sós levet leönthetjük és tiszta vízzel pótolhatjuk. Az áztatás lényege, hogy a só kiázzon a sonkából, amitől finomabb íze lesz a húsnak.  
  • Ne vágjuk le főzés előtt a zsíros részt a sonkáról: egyrészt a sonka is jobb ízű tőle, másrészt a hús kiszáradását is megelőzhetjük ezzel.
  • Ha jól kiázott a sonkánk, akkor viszont tiszta vízzel öntsük fel, és kezdhetjük is főzni. A sonka lassan készül el, több óráig eltart, amíg puhára fő, ráadásul kis lángon érdemes főzni, akkor lesz teljesen puha. A vízbe egy fej vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát mindenképpen tegyünk, de 1-2 babérlevél is kitűnő ízt kölcsönöz neki. Ízlésünk szerint adhatunk hozzá borsot, chilit vagy egyéb fűszernövényt.
  • Ha puhára főtt (villát belenyomva kipróbálhatjuk), akkor se öntsük le a vizet, hanem hagyjuk a saját vizében kihűlni. Ha kihűlt a víz, utána vegyük ki a sonkát, hűvös helyre tegyük félre, takarjuk le, a vizet pedig felhasználhatjuk leves vagy főzelék készítéséhez - például egy jó bableves levének tökéletesen megfelel.
  • A főzővízről leszűrhetjük a zsírt, amit szintén eltárolhatunk.
  • Ha kötözött sonkát használtunk, a kötözést is csak a sonka kihűlése után szedjük le.
  • Főtt tojással, tormával tálaljuk, puha – akár házilag sütött – kenyér társaságában.
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek