Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola

1223 Budapest, Rákóczi út 16. | +36-1-577-8300 | http://www.rozsakertiskola.hu
Desktop

Meggyőződésünk, hogy a hit- és erkölcstan oktatása kizárólag lelki-szellemi előnyt jelent a tanulóink számára, hiszen bibliaismeretet, eszmetörténetet, kultúrtörténetet, művészettörténetet, etikát, közösségi és családi életre nevelést jelent egy olyan világban, amelyben újra kell tanítani, illetve hangsúlyozni ezeket az ismereteket. Mindezeknek későbbi tanulmányaikban is nagy hasznát fogják venni tanulóink.

Várjuk azokat a gyermekeket, akiknek már van kapcsolatuk az egyházzal; a budafoki vagy a nagytétényi református közösséghez, vagy másik keresztyén – evangélikus, római vagy görög katolikus, baptista – felekezethez tartoznak; egyházi óvodába járnak.

Várjuk azoknak a családoknak a gyermekeit is, akik nem tartoznak egyházhoz, de úgy érzik, hogy az iskolánk által közvetített értékeket szívesen adják útravalóul.

Erősíteni akarjuk az iskola, a szülő és a gyermek kapcsolatát a kölcsönös bizalom jegyében, melynek alapja a nevelési-oktatási programmal való egyetértés. Ezt legjobb tudásunkkal igyekszünk megvalósítani.

További információk:

Wifi:nincs
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil

Az ittlakunk.hu oldalain megjelenő információk, adatok tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért, hiányosságokért az oldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek