Augusztus helyett októbertől ígérik a Budapest fölötti éjszakai repülési tilalom bevezetését

Desktop
Illusztráció
Illusztráció

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón. A két politikus áprilisban még augusztusra datálta a repülési tilalom bevezetését.

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások „részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István. Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket. „Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – emelte ki.

Tarlós szerint, a változások révén a repülőtértől északnyugati irányba lévő sűrűn lakott rész zajterhelése gyakorlatilag megszűnik, és a délkeleti irányba szállhatnak majd le és fel az 1-es kifutóról a repülőgépek.

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból. Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – tette hozzá.

Palkovics László elmondta, várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik. A kiszabott bírságok összegét a Budapest Airport abba az alapba rakja, amelyből a környező házak zajszigetelését pályázat útján végzik.

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a XVIII. kerületi önkormányzat adja majd át a mérőeszközöket azoknak, akik „kontrollmérést” szeretnének végezni.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek