Jön a futball éjszakája, 400 programmal

Desktop
(forrás: futballejszakaja.hu)
(forrás: futballejszakaja.hu)

Negyven helyszínen, közel 400 programot kínál idén a szurkolóknak a Futball Éjszakája, amelyet szeptember 6-án, pénteken rendeznek meg.

Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke, a színészválogatott csapatkapitánya azt mondta, a rendezvény alapvető célja, hogy megmutassák, milyen gyönyörű sportág a labdarúgás, hogy egy kicsit betekintést nyújtsanak a futball kulisszái mögé, és hogy a gyerekeket elmozdítsák az x-boxuk, vagy a telefonjuk mellől, és rászoktassák őket a mozgásra.

A tavalyi 24-gyel szemben idén már 40 helyszínen lesznek programok, amelyek száma megközelíti a 400-at. A világon egyedülálló kezdeményezéshez ebben az évben kilenc-kilenc NB I-es és NB II-es, valamint 13 NB III-as klub csatlakozott, de több, kisebb település megyei csapata, sőt két általános iskola és a Football Factor is szervez programot.

A Futball Éjszakája központi helyszíne idén a Vasas Illovszky Rudolf Stadionja lesz. A Fáy utcai létesítményben 16.45-től rendezik a 99 éves múltra visszatekintő SZÚR-t, vagyis a Színész-Újságíró Rangadót, 19 órától pedig Vasas-Újpest edzőmérkőzést játszanak. A színészeknél pályára lép többek között Nemcsák Károly, Eperjes Károly, Straub Dezső, Laklóth Aladár, Puskás Péter és Balázs Pali, míg a Borsi László vezette újságíróknál Menczer Tamás, Szöllősi György, Várkonyi Sándor, Szalóczy Pál, Mohay Bence, P. Fülöp Gábor, Csillag Péter és Somogyi Zsolt.

Az érdeklődők több helyszínen betekinthetnek a profi labdarúgás hátterébe, így az öltözőkbe, a rehabilitációs helyiségbe, a fitneszterembe vagy akár a VIP-részlegbe.

A rendezvény napján az épülő Puskás Aréna látogatóközpontja is várja majd a futballrajongókat, akik bepillanthatnak az aréna történetébe és az építési munkálatokba. A látogatóközpontban 3D és virtuális valóságot használó technikákat is ki lehet próbálni.

A drukkerek néhány csapatnál összemérhetik tudásukat a profi játékosokkal dekázásban, fejelgetésben, X-boxban, teqballban vagy lábteniszben. Több helyszínen utánpótlástornát vagy felnőtt kispályás kupát terveznek a klubok, és a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul program. A Ferencváros a stadionját és a múzeumát nyitja meg.

A programsorozaton - részben előzetes regisztráció után - az első helyszínen megvásárolható karszalaggal lehet részt venni, amely az 5-14 évesek számára 100, az idősebbeknek 500 forintba kerül majd, a sportfelszerelést azonban mindenkinek magának kell vinnie. 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek