Az iskola rendőre segíti a gyerekek közlekedését

Oszd meg másokkal!

Desktop

Kezdődik a suli, újra indul az iskola rendőre program is.

Ez azt jelenti, hogy szeptemberben, a tanítás kezdésének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök lesznek azoknak az általános iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. Az akció célja, hogy a gyerekek biztonságos és balesetmentes közlekedését segítsék.

A tanév során az iskolarendőr folyamatos kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével és a diákokkal is. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet).

Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban résztvevő iskolákban plakáton teszik közzé. A 2016/2017. tanévben több mint 2900 oktatási intézményben közel 2200 rendőr kezdi meg iskolarendőri szolgálatát.

Az ORFK 100 ezer foglalkoztató füzetet is készített az első osztályos tanulók részére, melyeket az iskolarendőrök juttatnak el a programban részt vevő oktatási intézményekbe.

Folytatja működését az iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat is. A bűnmegelőzési tanácsadók feladata a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni védelme, kiemelten figyelve  az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra - írja a police.hu.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?