A Leányka Tagóvoda lett a legjobb 2016-ban

Desktop
Fotó: önkormányzati portál
Fotó: önkormányzati portál

Tizennégy óvoda közül lett a legjobb a Leányka utcai az Év Óvodája versenyen, 462 szavazattal. 105 ezer forintot nyertek.

Az önkormányzati portál megírta, hogy a közösségi médiában kellett szavazni, az az óvoda nyert, ami a legtöbb voksot kapta.  

Egy ünnepélyes ajándékátadásra is sor került, ezen Németh Zoltán alpolgármester a következőket mondta:

"Nagyon örülünk minden alulról jövő kezdeményezésnek, hiszen azok mindig azt mutatják, hogy mennyire együtt lélegzik az itt élő közösség."

A Leányka Tagóvoda toronymagasan nyert, a cikk szerint ebben nagy szerepe volt az intézmény által indított kampánynak. Erős Beáta, a tagóvoda vezetője elmondta, hogy az elmúlt években rengeteg győzelemmel büszkélkedhetett az óvoda:

  • megnyerték a "Mi óvodánk" pályázati kiírást
  • a Nemzeti Együttműködési Alaptól nyert több mint két millió forintot nyertek
  • Homoki Olga óvónő által egy harmadik helyet csíptek meg az "óvodapedagógusi Oscar-díjon"

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?