Elütötte a buszsofőr a biciklist, kirúgták - a VEKE szerint a szabály rossz

Desktop
Videóra vette egy biciklis Budapesten, a Thököly úton, ahogy egy 133-as BKV-busz elüti a buszsávban. A baleset egy olyan részen történt, ahol buszsávval közös bicikliút van, de itt épp leszűkült a biciklissáv - tette közzé az Index.
 
"Ezúttal elkaptak. Amire nem számítottam, az a fájdalom. Eltaláltam a korlátot a jobb mellkasommal, eltörtem hét bordámat, azok átszúrták a tüdőt, légmellem lett és levált a tüdő egy része. 5 napot töltöttem az intenzív osztályon, és aztán 3 további hetet a kórházban. Lefogytam 10 kilót, és most otthon lábadozok, legalább még egy hónap, mire képes leszek ismét dolgozni. Az orvosok szerint teljesen meg fogok gyógyulni. Szeretném kifejezni a köszönetemet a párnak, akik hívták a mentőt, egy hölgynek, aki segített nekem, míg megjöttek a mentők, a mentősöknek, hogy elláttak és bevittek a kórházba, és minden orvosnak és nővérnek, akik gyógyítottak.
De legfőképp Istennek, aki velem volt az egész idő alatt.
 
2014-07-25
Megvan a buszsofőr, de természetesen nem publikálom, ki az. A videó nyomán történt vadászathoz semmi közöm, az már a média szenzációhajszája, a rendőrség pedig teszi a dolgát, a felvétel természetesen bizonyíték lesz. Nem haragszom a sofőrre, ugyanazt tette, mint annyi más társa buszon, személyautón stb. csak most az 5 centi nem kívül volt, hanem belül. Nagyon kemény munkájuk van, ki vannak zsigerelve, fáradtak, idegesek, az igazság az, hogy nem számítanak ránk, biciklistákra."
 
A VEKE az alábbiak szerint kommentálta a történteket.
 
"Az agresszív kerékpároslobbi szerint jó dolog a buszsávban tekerni. Sehol máshol nem lehet, pont ott kell, ahol félpercenként megy el egy 19 méter hosszú, 18 tonnás dög, óriási holttérrel. Ez a baleset elsősorban nekik köszönhető, valamint a lobbinak engedve politikai előnyöket remélő közútkezelőnek. Az FKU-950-es Volvo vezetőjét várhatóan meg fogják hurcolni, holott valószínűleg semmit nem látott az egészből (gyengébbek kedvéért: nem mentjük fel semmi alól)."
 
Írt arról is, hogy kész gyilkosság a közös busz- és kerékpársávot, illetve a keskeny buszsávokban a kerékpárhasználatot támogatni ott, ahol annak nincsenek meg a feltételei. Akárcsak, ha politikai okokból engednek az agresszív lobbinak és megengedik az ilyen helyzeteket. "A közútkezelő jelen esetben a BKK. Ugyanaz a szervezet, amely kötbérezi azokat a sofőröket, akik nem tartják a menetrendet. Márpedig ha a kerékpárosokat nem előzhetik meg, akkor nem tudják tartani és akkor csökkentik a fizetésüket vagy kirúghatják őket" - írja.
 
Az Index július 25-én arról számolt be, hogy a mai naptól nem vezethet az a sofőr, aki a balesetben a biciklist elütötte és továbbhajtott. Kirúgták. Információik szerint a sofőr az eset után azt állította, nem vette észre a kerékpárost. Az utasok azonban látták, mi történt, és miután szóvá tették, a vezető a következő megállótól ment vissza a helyszínre. A rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt eljárást folytat a sofőr ellen.

Vitézy Dávid elmondása szerint a baleset ellenére sincs probléma a buszsávval közös kerékpársáv forgalmi megoldással. Ha minimálisan betartják az együttélés szabályrendszerét, akkor nem lehet gond. Nem veszélyesebb mint bármilyen hasonló forgalmi helyzet, ahol egymásra oda kell figyelni a közlekedőknek.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?